II. rész

MICHAEL JACKSON

Gyereklelkű zseni, vagy pedofil szörnyeteg?

A szerző felhívja a figyelmet, hogy az alábbi cikk célja nem véleménynyilvánítás, hanem tények ismertetése – a vélemény kialakítását az olvasókra bízza, sajátját pedig kizárólag a cikk végén közli. A szerző a cikket kiskorúaknak nem ajánlja, továbbá kijelenti, hogy a benne fogalmazottak nem jelentik azt, hogy gyermekmolesztálást elszenvedett áldozatok tapasztalatait megkérdőjelezné, az elkövetőket pedig akár a legkisebb módon is felmentené. Ezen kívül köszönetet mond a forrásoknak, különös tekintettel a Nagyító alatt Michael Jackson podcastcsatornának, és elismeri, hogy az alábbi írásban a legnagyobb igyekezet ellenére is előfordulhatnak esetleges apróbb pontatlanságok, hiszen tökéletes emberi szöveg nem létezik.

Jackson a folyamatos bántalmazás, a meg nem élt gyermekkor és a korai hírnév következtében lelkileg éretlen maradt, ezzel pedig együtt járt a naivitás, a határok fel nem ismerése és minden, ami általánosságban egy gyermeket jellemez. Egy 2003-as pszichológiai vizsgálata során a szakértő megállapította, hogy az énekes nagyjából egy tízéves lelki szintjén lehet – ez az éretlenség pedig súlyos árnyékot vetett rá, mellyel élete során legalább kétszer komolyan szembe kellett néznie, amikor 1993-ban és 2003-ban pedofíliával vádolták.

A Jordan Chandler-ügy

1992-ben Jackson egy autókölcsönzőben ismerkedett meg Jordan mostohaapjával, David Schwartz-szal, aki ajánlatot tett az énekesnek: ad neki ingyen egy autót, ha cserébe felhívja Jordant, ugyanis nagy rajongója. Jackson belement, a telefonbeszélgetésből pedig hamarosan baráti kapcsolat lett, aminek Evan Chandler, Jordan vér szerinti apja kezdetben kifejezetten örült, noha viszonylag kevés szerepet játszott Jordan életében – egészen addig, míg a fiú közel nem került Jacksonhoz. Onnantól kezdve az apának újra fontos lett a fia, anyagi támogatásokat kért Jacksontól, többek között autót, és egy házat.

    1993-ban, miután Michael nemet mondott a házépítésre, Evan viselkedése megváltozott, féltékennyé vált. Fia szívesebben töltött időt Jacksonnal, mint vele. Július 8-án Jordan mostohaapja titokban felvett egy telefonbeszélgetést Evannel, amelyben az apa olyanokat mondott, mint: „Michael karrierjének vége… Nagyot fogok kaszálni… Ha kell, elpusztítom őt.”

    Július elején Evan egyhetes látogatásra vitte magához Jordant, melynek végén nem volt hajlandó visszaadni a fiút az anyjának, holott bírósági végzés szerint a gyereknek nála volt a helye. Ekkor történt, hogy a fogorvosként praktizáló apa kezelte a fia egyik fogát, aminek során altatószert kapott (amely szer egyes szakértők szerint befolyásolhatja az emlékeket, bár a hivatalos szervek akkor ezt nem tekintették kizáró tényezőnek) – a férfi állítása szerint Jordan ekkor vallotta be a molesztálást, és ezután, az apjával töltött idő alatt kezdett előhozakodni a részletekkel, például, hogy Jackson és ő egy ágyban aludtak, illetve a hatóságok kérésére részletes leírást adott Jackson nemi szervéről. Ez a fordulat azért különös, mert korábban, amikor apja felhozta a molesztálás gyanúját, Jordan kifejezetten „gusztustalannak” nevezve a gondolatot, hogy testi kapcsolatba került volna Jacksonnal. Az édesapjával töltött idő alatt változott meg a véleménye.

    December 20-án Jacksont testmotozásnak vetették alá, amire élete legmegalázóbbeseményeként

dalszövegrészlet, 'An Innocent Man' 

emlékezett vissza (a testmotozás alkalmával a hatóságok alkalmazottai közeli képeket készítenek a gyanúsított meztelen testéről, többek között a nemi szervekről is, egy vizsgálóbizottság előtt). Jordan rajza és az eredmények részben egyezést mutattak, egy vitiligo-folt nagyjából ugyan ott volt mindkét esetben, ám a fiú körülmetéltként írta le Jacksont, aki azonban nem volt körülmetélve, ezt a későbbi boncolási jegyzőkönyv is megerősítette. A hatóságok ugyanakkor komolyan vették a vádakat: a rendőrség és az FBI átkutatta Neverlandet és Jackson többi birtokát, de gyermekpornográfiát vagy terhelő anyagot nem találtak.

    Két nappal a testmotozás után az énekes videós üzenetet tett közzé Neverlandből, melyben határozottan kiállt ártatlansága mellett, és hangsúlyozta, hogy azt bizonyítani is kész. Ugyan erre az időszakra tehető annak a grafitceruzával papírdarabra skiccelt dalszövegnek a születése is, amely Michael halála után került elő. A dal az An Innocent Man (Egy ártatlan ember) címet viselte volna, és Jackson minden bizonnyal az 1995-ös HIStory albumra szánta, ám – több száz sorstársával együtt – végül sosem került ki a kezei közül. A refrén így szól magyar fordításban: „Ha Kairó nem fogad be engem / az Úr tudja, merre induljak tovább / Ország nélkül fogok meghalni / s csak Isten tudja, hogy ártatlan vagyok / ha Acapulcóba vagy Cancúnba hajózom Mexikóban / ott a törvény már vár rám / De Isten tudja, hogy ártatlan vagyok.” (Az 1995-ös album több dühös dalt is tartalmaz olyan címekkel, mint Tabloid Junkie, Money, vagy éppen a híres They Don’t Care About Us. Ezek kivétel nélkül arról szólnak, hogy a média hazudik, az emberek bármire képesek a pénzért, a világ pedig romlott – egyértelműen látszik tehát, hogy Jackson a zenéjébe ölte a frusztrációját.)

    Az a peren kívüli egyezség a Chandler-ügyben, mely sokak számára bizonyíték az énekes bűnösségére, 1994. januárjában született: a felek 23 millió dollárban állapodtak meg. Bírósági dokumentumok bizonyítják, hogy a megállapodást az énekes biztosítója erőltette, míg Jackson és ügyvédei tiltakoztak a kifizetés ellen. Jackson bíróság elé akart állni, hogy bizonyíthassa ártatlanságát, de a biztosító élni akart a jogával, hogy elkerülje a nagy kockázatot és költségeket. A megállapodás hivatalos irata hangsúlyozta, a klikkvadász média már nem annyira, hogy az egyezség nem bűnösség bevallása.

    Mivel Jordan Chandler később nem volt hajlandó tanúskodni a büntetőeljárásban, 1994 szeptemberében a nyomozást lezárták. A fiú évekkel később elhatárolódott a szüleitől, jelenleg álnéven éli az életét. Evan Chandler 2009-ben öngyilkos lett. Az ügy hatalmas médiafigyelmet kapott, és jelentősen rontotta Jackson közmegítélését, holott büntetőjogilag nem született vádemelés. Ha a vádak valóban megalapozottak voltak, kérdéses, miért nem erőltette az apa gyermeke és más gyermekek védelmében a büntetőeljárást a végsőkig a polgári egyezség után.

Az Arvizo-ügy

A 2005-ben bíróság elé került Gavin Arvizo-ügy Michael Jackson legsúlyosabb perét jelentette: az énekest tíz vádpontban, köztük gyermekmolesztálással és kiskorú megrészegítésével vádolták.

    Ismeretsége a 13 éves, rákbeteg Gavin Arvizóval 2000-ben kezdődött: a kisfiú utolsó kívánsága az volt, hadd találkozhasson az énekessel (az orvosok nem adtak neki sok esélyt a túlélésre, de végül mégis felépült). Jackson meghívta őt és családját Neverlandre, majd rendszeres kapcsolat alakult ki közöttük.

    A botrány 2003 februárjában robbant ki a brit Martin Bashir által készített Living with Michael Jackson című dokumentumfilm miatt, melyben Jackson kézenfogva látható Gavinnel, a gyerek a vállára hajtja a fejét, és elmeséli, hogy egy alkalommal megkérdezte őt, aludhat-e a hálószobájában. Az énekes igent mondott, majd Gavin és ő röviden arról vitatkoztak, melyikük aludjon az ágyban. A vita Jackson szavaival ért véget: „Ha szeretsz, aludj csak az ágyban.” Gavin hozzáteszi, hogy „fun” volt az az este, vagyis vicces, szórakoztató, majd Michael kiegészíti az elmondottakat azzal, hogy ő maga a földön aludt. Mikor megkérdezi Gavint, hogy hálózsákban töltötte-e az éjszakát, a fiú kijavítja: „Nem, az összes takarót a földre pakoltad!” A film hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

    Jackson stábja a saját kameráikkal Bashir 8 hónapos forgatása alatt rögzített felvételekkel válaszolt (The Michael Jackson Interview: The Footage You Were Never Meant to See). Ebben a váltózatban hallatszódik, hogy Bashir többször pozitívan nyilatkozik az énekesről, például csodálatos apának és rendkívül kedves embernek nevezi, Neverlandet pedig gyönyörű helynek – filmjében mégis erősen gyanakvó, kritikus hangnemet üt meg, negatív narrációval kísérve Jackson szavait. Martin Bashirral kapcsolatban fontos információ, hogy összeköttetésben állt egy Victor Gutierrez nevű chilei újságíróval, aki évekig vádolta Jacksont pedofíliával. Az énekes a '90-es években be is perelte, amiért azt terjesztette, hogy létezik róla egy szexvideó. Michael nyert, a bíróság pedig több millió dolláros kártérítésre kötelezte Gutierrezt, aki elmenekült az USA-ból.

    Bashir dokumentumfilmje után az Arvizo család készített egy ellenvideót, amelyben dicsérték Jacksont, és tagadták, hogy bármi illetlen történt volna – később azonban megváltoztatták álláspontjukat, és 2003 augusztusában molesztálással vádolták meg az énekest. Az édesanya, Janet Arvizo azt állította, Jackson és emberei fogságban tartották őket a neverlandi birtokon, az ellenvideó pedig kényszer hatására történt. A vádak szerint Jackson 2003 februárja és márciusában többször

az Arvizo család az ellenvideóban

molesztálta Gavint, üdítősdobozba rejtett alkoholt adott neki és testvérének, amit Jézus-dzúsznak nevezett, pornófilmeket nézett velük, és önkielégítést végzett előttük. Különösen súlyosnak tűnt, hogy Gavin és testvére meglehetősen részletes és több ponton egymással is egyező vallomást tett a fentiekről.

    November 18-án a hatóságok hatalmas razziát tartottak Neverlanden, mely több mint 10 órán át tartott nagyjából 70 rendőr részvételével, és több épületet is átvizsgáltak. Felnőtt pornográf anyagokat és művészeti albumokat találtak (ezekben szerepeltek meztelen vagy félmeztelen fiúk képei), ám se konkrét gyermekpornográfiára utaló jelek, se DNS-bizonyíték, se videó- vagy fotófelvételek nem voltak a birtokon. Előkerültek azonban felnőttmagazinok, melyeken megtalálták Gavin és testvére, Star ujjlenyomatait. Ezek lettek a vád legerősebb bizonyítékai – csakhogy Tomas Mesereau védőügyvéd bebizonyította, hogy az újságok nyomdai dátuma hónapokkal későbbre esett, mint amikor a sértett család végleg elhagyta Neverlandet. Mint kiderült, a rendőrség a lefoglalt tárgyakat vizsgálat nélkül mutatta meg a tanúknak a 2004-es vádesküdtszéki meghallgatásokon, akik így a nyomozati szakaszban, utólag fogdosták össze az újságokat, a hatóságok pedig az így keletkezett ujjlenyomatokat próbálták meg a bíróság előtt bűnösséget igazoló bizonyítékként tálalni.

    Az esküdtszék 32 óra tanácskozás után minden vádpont alól felmentette Jacksont. Többen nyilatkozták, hogy a vádak hiteltelenek voltak, a család motivációja anyagi jellegűnek tűnt, és időbeli ellentmondásokat is felfedeztek.

    Mivel 2005-ben Michael Jackson pere tartotta el a bulvársajtót, úgy igazságos, ha megemlékezünk itt egy bizonyos Aphrodite Jones nevű hölgyről. Jones elismert amerikai oknyomozó újságíró és bűnügyi szakíró több évtizedes true crime karrierrel, New York Times bestsellerekkel és televíziós bűnügyi műsorokkal. Amikor a FOX News tudósítójaként megérkezett a 2005-ös tárgyalására, meg volt győződve az énekes bűnösségéről. A per minden egyes napján bent ült a tárgyalóteremben, a végére megváltozott a véleménye, és a mai napig hiszi, hogy az énekes ártatlan. Tapasztalataiból a hivatalos bírósági dokumentumokra támaszkodva könyvet is írt Michael Jackson Conspiracy címmel.

Leaving Neverland

Jacksont holtában sem kímélik a botrányok. Egy 2019-ben, tehát tíz évvel az énekes halála után megjelent dokumentumfilm, a Leaving Neverland óriásit, szinte nagyobbat szólt, mint a bírósági ügyek, melyekben életében közreforgták.

    „Ez nem Michael Jacksonról szól”, nyilatkozta Dan Reed, a rendező. „Ez két férfiról szól, akiket Michael Jackson bántalmazott. Nem éreztem szükségét, hogy belevegyem az ő oldalát, mert hiszek a férfiaknak. Nem érdekelt az egyensúly. Engem az igazság érdekelt.”

    Reed saját bevallása szerint szándékosan kerülte a „hamis egyensúly” létrehozását, mert az áldozatok története nem igényel automatikusan ellenoldali megszólalást. Nem végzett tényellenőrzést, nem kérdezett meg független szakértőket. Eleve abból indult ki, hogy Wade és James igazat mondanak.

    Robson és Safechuck személyes, részletes elbeszélései sok néző számára megrázóak és hitelesek. A 

Wade Robson, Dan Reed és James Safechuck

film hatásosan ábrázolja a grooming folyamatát, valamint azokat az érzelmi manipulációs mechanizmusokat, amelyekkel egy pedofil elkövető magához köti az áldozatait. Mindkét férfi hosszú éveken át tartó, meglehetősen részletes és bizonyos pontokon egymást is alátámasztó történetet mesél el a szexuális bántalmazásról, amely állításuk szerint rendszeresen ismétlődött.

    Azon kívül, hogy nagy pontatlanságok vannak az elbeszéléseikben, melyek megkérdőjelezik a hitelességet (például a neverlandi vasútállomással kapcsolatos dátumhiba, ám ezeket helyhiány miatt nem tárgyaljuk részletesen – itt elolvashatóak), molesztálásuk átfedésben volt, vagy közvetlenül követte Jordan Chandler (1993) és Gavin Arvizo (2003–2005) korábban tárgyalt ügyeit. Ez utóbbi két esetben Jacksont felmentették, vagy az ügy meg sem indult bíróságon, a vádak pedig meg se közelítették a filmben elhangzó, gyomorforgató borzalmakat. Hogyan lehetséges tehát, hogy Jackson az „enyhébb” esetekben ártatlannak bizonyult, ugyanabban az időszakban pedig sokkal durvább és rendszeresebb szexuális bántalmazásokat követett el Robson és Safechuck szerint?

    Jackson 2005-ös perében Wade és Safechuck eskü alatt védték az énekest, véleményük csak 2013-ban változott meg – Safechucké azután, hogy 2013. májusában családi cégüket 24 millió dolláros perrel sújtották. Wade Robson szerint pedig Jackson azért szakította meg vele a kapcsolatot, mert a fiatal fiúk voltak a kedvencei, így mikor elérte a kritikus kort, az énekes "leváltotta" őt Macaulay Culkinre. Ez azért különös, mert Culkin egyrészt idősebb, mint Wade, másrészt ragaszkodik hozzá, hogy Jackson egyetlen újjal sem ért hozzá illetlenül.

  A Leaving Neverland kizárólag a két férfi, valamint családtagjaik visszaemlékezéseire épül erős, érzelmekre ható filmes eszközökkel tárgyi bizonyítékok nélkül egy lassan húsz éve halott emberrel szemben.

A szerző végszava

Michael Jackson nem ártatlan. Hibás abban, hogy nem ismert fel és tartott be olyan egyértelmű határokat, mint az, hogy felnőtt ember nem alszik egy ágyban gyermekekkel, akik nem a sajátjai. Hibás abban, hogy naivan elhitte: akit megdob kenyérrel, kenyérrel fog visszadobni. Hibás abban is, hogy rossz emberismerő volt, nem látta, kikkel veszi magát körbe. És talán hibás abban is, hogy sosem volt képes meggyógyítani a gyermeteg lelkét. De sokkal, sokkal nagyobb a bűne azoknak, akik ezzel a gyermeteg lélekkel visszaéltek, akik profitáltak a jóindulatából, aztán amikor elfogyott, mocskos eszközökhöz nyúltak, hogy megkapják, amit akarnak. Bűnös a szakma, amelyik a csillagokig emelte, azután földhöz vágta és megtaposta Jacksont, és a világ, amelyik királyt csinált belőle – egy olyan emberből, akinek csillogás helyett otthonra, producerek és testőrök helyett édesapára, imádat helyett pedig pszichológusra lett volna szüksége. Bárcsak létezhetett volna ez a párhuzamos univerzum!

    Megvívtam a magam harcát a Jackson-ügyben. Tényfeltárásomba nem azzal a szándékkal vágtam bele, hogy kifogásokat keressek a pop királyának felmentésére – egy, a halála utáni rövid időszakot leszámítva még a zenéit sem hallgattam, így nem állt érdekemben. A kíváncsiság vezérelt, a lelkiismeretem, és a kérdés, hogy vajon mi az igazság. A kisagyam legfelső polcán lévő Jackson dobozra vajon jogosan van-e ráragasztva a „kifehérített, plasztikázott, drogos pedofil” cédula, vagy bedőltem a szalagcímeknek és a közhangulatnak?

    Sokáig gondolkodtam rajta, leírjam-e a saját véleményemet és konklúziómat, tudva, hogy Jackson mennyire megosztó – ám annyi dühöt és szomorúságot szült bennem a története, hogy úgy érzem, kötelességem. És hogy engem személyesen mi győzött meg?

    Ha eltekintek a bírósági ügyek részleteitől és a vádlók egyértelmű motivációitól, tehát a hivatalos dolgoktól, két olyan momentum van, melyek minden kétséget kizárólag meggyőzték a lelkiismeretemet. Az egyik az An Innocent Man. Ha Jackson ténylegesen az a pedofil volt, akinek mondták, miért nem tette albumra azt a dalt? Miért nem csinált belőle PR fogást, miért nem használta arra, hogy azzal takargassa a bűneit, amihez a legjobban ért? Biztos nagyon hatásosra meg tudta volna csinálni, de nem tette. Fogott valamikor egy darab papírt meg egy ceruzát, és lefirkálta magának azt, amivel viaskodott. Nem tárta ország-világ színe elé. Neki volt rá szüksége. Én, aki az írói vénámmal tisztában vagyok vele, hogy a művészhajlamúaknak ez egy konkrét megküzdési és terápiás stratégia, pontosan értem, miről volt/van szó.

    A másik dolog pedig az, amit a Leaving Neverland rész utolsó előtti bekezdésében írok, hogy Wade és Safechuck állításai átfedésben vannak a Chandler és az Arvizo fiúk állításaival. Számomra ez akkora ellentmondás, hogy nem tudok másképp napirendre térni fölötte, mint úgy, hogy egyszerűen nem hiszek a vádlóknak. Egyszer valaki azt mondta, hogy a Jackson-ügyben úgy lehet igazán ítélni, ha az ember nem a nagy állításokra figyel, hanem a sorok között olvas - de persze ehhez az kell, hogy eljusson egyáltalán a sorok olvasásáig. (Ja, és miért nincs semmi terhelő Jacksonnal kapcsolatban évszázadunk legádázabb pedofil szörnyetegének irathalmaiban? Miért nincs ellene semmi az Epstein-aktákban?)

    Biztosan van, aki nem ért egyet azzal, hogy azt mondom, Michael Jackson nem volt pedofil. De a tényekkel alátámasztott igazság, amit a gödör mélyén találtam, ez. Michael Jackson nem volt pedofil. Végletekig sérült, naiv, felnőtt testben létező tízéves volt, akire óriási tehetséget bíztak. A sikerét egy egészségessé érett férfi se lett volna képes elhordozni, nemhogy egy olyan, aki huszonévesen, a fél világgal a lábai előtt csaknem elsírta magát, mikor a producere felemelte rá a hangját. Felmenti őt ez a felelőtlen viselkedés alól? Természetesen nem. De pedofil sem lesz tőle automatikusan. Persze bélyeget sütni valakire, mert amúgy is furcsa, különc, és nem fér bele a világképünkbe... Nos, sokkal könnyebb. Ha holnap előkerülne valami, ami minden kétséget kizáróan bizonyítaná a bűnösségét, akkor bocsánatot kérnék, és elítélném Michaelt. De erre kevés esélyt látok.

    Rengeteget foglalkoztam vele az elmúlt hetekben. Tulajdonképpen semmi, tényleg semmi irigylésre méltó nem volt az életében. Ezt talán az példázza legjobban, hogy a világ leghíresebb embereként az volt az egyik legnagyobb vágya, hogy lemehessen a közértbe vásárolni és konzervek közt válogatni anélkül, hogy a rajongói széttépnék.

    Sajnálom Jacksont. Nagyon. Amikor meghalt, a három gyermekén kívül gyakorlatilag semmije sem volt. Alig ötvenkilósan, többszáz millió dolláros adóssággal, kanüllel a vénájában, egyedül távozott az élők sorából úgy, hogy azt hitte, végre hat az altatószer.

    Ebben a világban, ahol bírósági felmentés és ártatlanságát bizonyító tények hada után is újabb és újabb filmek és cikkek készülnek a bűnösségéről, sosem fognak neki igazságot szolgáltatni – ezt nekünk kell megtennünk, egyenként. Természetesen nem kötelező őt szeretni, vagy a zenéjét hallgatni, vagy egyetérteni vele, de az nagyon is számít, hogy felszínesen, vagy legjobb tudásunk szerint, a tényeket megvizsgálva, elfogultság nélkül ítélünk-e felőle.

    Mit ér az ember, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?, kérdezi Jézus Krisztus, az egyetlen számomra, akinek bármit elhiszek. Kérdés nélkül.