I. rész

MICHAEL JACKSON

Gyereklelkű zseni, vagy pedofil szörnyeteg?

A szerző felhívja a figyelmet, hogy az alábbi cikk célja nem véleménynyilvánítás, hanem tények ismertetése – a vélemény kialakítását az olvasókra bízza, sajátját pedig a befolyásolás elkerülése végett nem közli. A szerző a cikket kiskorúaknak nem ajánlja, továbbá kijelenti, hogy a benne fogalmazottak nem jelentik azt, hogy gyermekmolesztálást elszenvedett áldozatok tapasztalatait megkérdőjelezné, az elkövetőket pedig akár a legkisebb módon is felmentené. Ezen kívül köszönetet mond a forrásoknak, különös tekintettel a Nagyító alatt Michael Jackson podcastcsatornának, és elismeri, hogy az alábbi írásban a legnagyobb igyekezet ellenére is előfordulhatnak esetleges apróbb pontatlanságok, hiszen tökéletes emberi szöveg nem létezik.

Michael Jackson (1958. augusztus 29. – 2009. június 25.) a zeneipar talán legvitatottabb alakja. Új ötleteivel egy csapásra meghódította a világot, 2009-ben rajongók milliói siratták, ám a személye körüli kérdések és ügyek halála óta sem csillapodnak. Sőt, az új Michael mozifilm miatt úgy tűnik, méginkább előtérbe kerülnek. Lehet szeretni, lehet gyűlölni – az azonban, hogy véleményalkotás előtt leásunk a gödör aljára vele kapcsolatban, alapvető dolog (kellene, hogy legyen). Ebben kíván segítséget nyújtani az alábbi cikk.

Kés alatt

Jackson legelső plasztikai műtéte 1979-ben történt, 21 éves korában, miután egy táncpróbai baleset következtében eltört az orra. A helyreállítás önmagában nem indokolta volna, hogy az orra formáján is szándékosan változtassanak, ám az énekes súlyos testképzavarban szenvedett (arról, hogy nem szeret tükörbe nézni, ő maga vall ebben az interjúban), melynek fő oka az édesapja, Joseph (Joe) Jackson volt, aki Michael Jackson saját bevallása szerint rendszeresen „nagyorrúnak” nevezte őt.
    Ahhoz, hogy az 1980-as évektől egészen a 2000-es évekig az énekes külsején végbement változásokat megértsük, három tényt szükséges tárgyalni: a híres Pepsi-incidenst, valamint Jackson két betegségét, a vitiligót és a lupust.

képek, és egy újságkivágás az esetről

A Pepsi-incidens

1984. január 27-én Jackson és négy fiútestvére a Victory Turné promóciójaként reklámfilmet forgattak az üdítőmárka részére, melynek során egy idő előtt felrobbant pirotechnikai eszköz következtében Michael másod- és harmadfokú égést szenvedett a fejtetőjén.

    Ez karrierje egyik legmeghatározóbb és legsúlyosabb traumájává vált. A baleset pillanatában Jackson tovább táncolt néhány másodpercig, mire észlelte, hogy a haja lángol. A sérülés után hosszú hónapokon át tartó kórházi kezelésre és több rekonstrukciós műtétre volt szüksége, és ekkortól kezdte egyre gyakrabban hordani jellegzetes kalapjait, mert a súlyos égési seb hegesedve gyógyult, levegőznie kellett, nem viselhetett folyamatosan parókát a sérült területen.

    Az évek során a hajvesztés, a hajhagymák és az idegek károsodás miatt többször operálták, de az erős, idegi eredetű, ún. neuropathiás fájdalom élete végéig elkísérte. Karen Faye, aki hosszú évekig volt az énekes sminkese és bizalmasa, 2013-as bírósági vallomásában elmondta, hogy Michael rendszeresen panaszkodott erős fejbőr-fájdalomra és migrénre.

    Ez a krónikus fájdalom volt az oka, hogy Jackson gyógyszerfüggősége elkezdődött: a Pepsi-baleset után írták fel neki először a erős opioid fájdalomcsillapítókat, köztük a Demerolt (de erről majd később).

Vitiligo és lupus

Az énekessel kapcsolatos egyik leginkább szembetűnő dolog kétség kívül a bőrszíne megváltozása – élete végére afroamerikai kisfiúból fehér férfivé vált. Ha az ember csupán ennyit lát, joggal gondolhatja, hogy Michael Jacksonnak agyára ment a hírnév és a pénz, minek következtében úgy döntött, kifehéríti a bőrét – a tények azonban mást mutatnak.
    Jackson vitiligóban szenvedett. Erről ő maga is beszélt egy 1993-as Oprah-interjúban, és a boncolási jegyzőkönyve is egyértelműen megerősítette. A vitiligo egy olyan autoimmun betegség, melynek következtében a szervezet elpusztítja a bőr pigmenttermelő sejtjeit, így az fokozatosan kifehéredik. Mivel az állapot előrehaladtával a smink már nem volt elegendő színpadi fényviszonyok között, az énekes orvosi depigmentációs kezelést kapott: egy Benoquin nevű krémet alkalmaztak nála, ami a maradék sötét pigmentfoltok elpusztításával egységessé tette a bőrszínét. Érdekes megfigyelni egyébként, hogy Jacksont legtöbbször egész testet eltakaró ruhákban látni a képeken és videókon, nemegyszer kesztyűben – ennek oka nem csak a vitiligo takarása, hanem, hogy a betegség miatt a bőre extrémen érzékeny lett a fényre.

Jackson a vitiligo látható jeleivel

Ami a lupust illeti, ez szintén egy autoimmun kór, amely gyulladást okoz a bőrön és a szövetekben. Jacksont 1983-ban diagnosztizálták discoid lupus erythematosusszal, amely elsősorban a bőrt és a fejbőrt érinti. Sajnálatos tény, hogy a betegség következtében a bőr hegesedik, nem gyógyul rendesen, vagyis a benne szenvedőknek egyáltalán nem ajánlottak plasztika – ám mire Jacksont diagnosztizálták vele, az orrbalesete miatt már átesett ilyen beavatkozáson. Ráadásul a betegség az orr porcállományát is megtámadta, melynek következtében további műtétekre volt szükség.

    Az énekes egész életében tagadta, hogy az arcában implantátumok lennének vagy például a szeme körül alakítottak volna, összesen három plasztikai beavatkozást vallott be nyilvánosan, ám a boncolási jegyzőkönyv szerint többről volt szó, leginkább a betegségei és az égési sérülése miatt. Itt érdemes megjegyezni, hogy 1993-ban, Jackson híres Jordan Chandler-ügye kapcsán (melyről a cikksorozat második részében lesz szó részletesen, amikor a pedofilvádakkal foglalkozunk majd) a kerületi ügyész által kirendelt független szakértő, dr. Richard Strick bőrgyógyász Jackson orvosi dokumentumait megvizsgálva azt nyilatkozta: „Szerintem próbált annyira normálisan kinézni, amennyire csak lehetett.”

Jackson és a gyógyszerek

Szintén elterjedt hiedelem, hogy az énekes drogfüggőségben szenvedett, és a halálát is narkotikum okozta – ez azonban nem egészen igaz.
    Ahogy arról korábban szó volt, Jacksont a Pepsi-incidenskor elszenvedett égési sérülései miatt Demerollal kezdték kezelni, mely erős, szintetikus opioid fájdalomcsillapító, amit rövid távú, közepes vagy súlyos fájdalmak kezelésére, illetve műtéti beavatkozások előtt vagy alatt alkalmaznak.
    Később, a különféle operációk, stressz és szorongás miatt más gyógyszereket is kapott, melyek összessége függőséget okoztak nála, ám fontos tisztázni, hogy ez nem „utcai drogos” állapot, hanem iatrogén, vagyis orvosi eredetű gyógyszerfüggőség. Jackson nem azért nyúlt pirulákhoz és fecskendőkhöz, hogy módosult tudatállapotba kerüljön, hanem hogy a kezelései miatti fájdalom elviselhető legyen számára. Arról, hogy az énekes illegális szerekkel, például kokainnal vagy heroinnal élt volna, sosem látott napvilágot semmilyen tény, boncolási jegyzőkönyvében sem említenek ilyet.
    1993. december 22-én egy, a Neverland birtokról közvetített videóüzenetben így vallott gyógyszerfüggőségéről: „Miután a (Dangerous) turném befejeződött, külföldön maradtam, hogy fájdalomcsillapító-függőségemet kezeltessem. Ezt a gyógyszert az orvosaim írták fel egy krónikus, fájdalmas betegségem miatt. Ez rendkívül kínos számomra, de eltökéltem, hogy felülkerekedem rajta.”
    Az énekes a fentieken kívül alvászavarban is szenvedett, mely a 2000-es évekre annyira súlyossá vált, hogy orvosa, dr. Conrad Murray Propofolt adott neki otthoni körülmények között, infúzión keresztül. A Propofolt műtéti altatásra használják, és akadályozza a mély, igazán pihentető alvásfázist, tehát a test pihen, de közben mégsem úgy, ahogy arra szüksége lenne az egészséges regenerációhoz. Ha infúzión keresztül adagolják, a kezelt csak akkor ébred fel, ha az infúziót elzárják. Ez a „tej” (ahogy Jackson nevezte fehér színe miatt) okozta az énekes 2009 nyarán bekövetkezett halálát. Murray-t gondatlanságból elkövetett emberölés miatt négy év börtönre ítélték, ahonnan két év múlva szabadult.

Gyerekkor, és utána az özönvíz

az énekes hatéves korában

Michael, mint a tizenegy fős Jackson család aranytojást tojó tyúkja, ötéves korától kezdve szerepelt színpadon először a Jackson 5 (később Jacksons) tagjaként, majd szólókarrierjét elkezdve egyedül. A reflekotrfényben való létezés perceiről úgy nyilatkozott: „A színpadon szabad vagyok. Ott mindent ki tudok fejezni, amit belül érzek. Ott vagyok igazán önmagam.”

    Ezen mondatai akkor érthetőek meg igazán, hogyha rávilágítunk édesapjával, Joseph Jacksonnal való kapcsolatára – ez ugyanis nem csak színpadi szerepléseit, de egész felnőtt életét meghatározta, és szorosan kapcsolódott későbbi botrányaihoz is.

    Köztudott, hogy Joseph Jackson drákói szigorral hajtotta fiait a siker felé vezető úton: nadrágszíjjal a kezében figyelte a próbákat, és ha valamelyik fiú hibázott, lesújtott rá. Martin Bashir brit újságíró 2003-as dokumentumfilmjében az énekes könnyeivel küszködve mesél apja nevelési módszereiről: „Voltak olyan időszakok, amikor meglátogatott, és rosszul lettem tőle. Öklendezni kezdtem, hányingerem lett a puszta jelenlététől. Már attól, hogy megláttam. Gyerekként is, felnőttként is. Túl gyakran vert. Túl sokat. Nem csak övvel, vasalózsinórral is, ami éppen a keze ügyébe akadt. Nekivágott a falnak, amilyen erősen csak tudott.” Elmondja továbbá, hogy gyűlölte az apját, amikor bántotta, és ez az oka annak, hogy ő soha nem emel kezet a saját gyermekeire, mert nem szeretné, hogy így érezzenek iránta. A fizikai bántalmazás mellett Joseph – akit egyébként a fiai nem hívhattak apának, a keresztnevén kellett szólítaniuk – verbálisan is megszégyenítette Michaelt, ahogy azt a cikk korábbi részében már tárgyaltuk.

    Jacksonnak a folyamatos próbák és fellépések miatt tulajdonképpen nem volt gyerekkora: míg kortársai baseballt játszottak a stúdióval szomszédos sportpályán, a kisfiú koncertekre és lemezfelvételekre készült, arról nem is beszélve, hogy már gyermekkorában felnőtt nőket szórakoztatott a hangjával, és mivel a család a Jehova Tanúihoz tartozott, a gyermek olyan alapvető, örömteli eseménytől is meg volt fosztva, mint például a karácsony ünnepe.

    Elmondható tehát, hogy az énekes életének egyik legjellegzetesebb vonása a kisgyerekkorától kezdődő folyamatos traumatizálás volt, amelynek következtében lélekben sosem ért igazán felnőtté. Szakértők gyakran említik nála a Pán Péter-szindrómát, ami nem hivatalos klinikai diagnózis, sokkal inkább egy állapot, amikor valaki érzelmileg és lélekben gyermek marad. Jackson felnőttként próbálta meg visszaszerezni azt, amit gyermekként elvettek tőle: megalkotta Neverlandet, ahol vidámpark, állatok, játékok és gyerekek vették körül. Élete tragikus példája annak, hogyan roncsolhatja szét egy ember személyiségét a gyermekkori bántalmazás és a túl korán jött világhír. 

    Cikkünk zárásaként álljon itt dr. Dieter Speck német klinikai pszichológus és szexuális bántalmazás-szakértő független, 2004-es véleménye, mely egyúttal következő részünk bezetője is: „Michael Jackson nem illik a klasszikus pedofil elkövetői profilba. Inkább súlyos érzelmi regresszióról és Pán Péter-komplexusról van szó. Saját elveszett gyermekkorát próbálta kompenzálni azzal, hogy gyermekekkel vette körül magát, mert velük érezte magát biztonságban és egyenrangúnak – nem szexuális motivációról van szó.”

Erről, sérültsége további aspektusairól és a pedofilvádakról a cikk második epizódjában értekezünk.