Közös sors, közös Isten - keresztény szempontok választások utánra

"Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni."

Az egyik legnagyobb hazai politikai fordulatnak volt szemtanúja generációnk április 12-én, az elsőnek, aminek 20-30 éves fejjel már a saját bőrünkön is azonnal tapasztaljuk a hatását. Vasárnap késő este győzelem és vereség édeskeserűje keveredett egymással, de helyes-e vajon így felfogni a történteket? Hiszen egy kormány mindenkié – akár rájuk szavaztunk, akár nem, ha a megválasztása győzelem, az az ország és minden állampolgár győzelme. És ha később vereségnek bizonyul... Nos, annak is közösen isszuk a levét.

    Az elmúlt napokban sokunk igyekezett rajta maradni az információcunami hátát szelő szörfdeszkán, miközben a leköszönő vezetés tizenhat évnyi kormányzás után (ami alatt sokunk konkrétan felnőtt) szedelőzködni kezdett, az új pedig elkezdte birtokba venni a Parlamentet

    Az alábbiakban mezei, hívő állampolgárként osztok meg a helyzettel kapcsolatban néhány gondolatot, olyanokat, amik nekem is segítenek a mindennapokban.

Egy narratívaháború kellős közepén élünk

Brutális harc folyik a figyelmünkért és az érzéseinkért, és a csatazajt szinte elviselhetetlenségig hangosítja a közösségi média. A legtöbb felmérés szerint a politikai döntéshozatal "forró kogníció", ami azt jelenti, hogy az információk feldolgozása elválaszthatatlan az érzelmi töltettől – tehát a legtöbben nem racionálisan, hanem a szívünkre, szimpátiánkra hallgatva döntünk politikai kérdésekben. Ami baj.
    És hogy mit takar pontosan a narratívaháború? Tegyük fel, hogy XY politikus zakóján van egy folt. Ez a száraz tény, ám a támogató médiája szerint XY annyit dolgozik az országért, hogy átöltözni sincsen ideje, ezért piszkos zakóban jelenik meg, míg az ellenzéke szerint XY a saját higiéniájára sem képes odafigyelni, az országvezetésre hogyan lenne tehát alkalmas? Attól függően pedig, hogy melyik oldal felé húzunk, az egyik állításra lájkot küldünk, a másikat pedig kinevetjük. Pedig egyik sem tény. A tény az, hogy van egy folt a zakón.

Segítség, objektív akarok lenni!

Szerintem az élet neuralgikus pontjait érintő kérdésekben kábé lehetetlen teljesen pártatlannak lenni (és kell-e egyáltalán?), viszont hívőként a legjobb, amit tehetünk, hogy a Bibliát vesszük legfőbb narratívának, a többi hangot pedig hozzámérjük. Ezen felül én például, mielőtt adok vagy éppen nem adok egy politikus, véleményvezér, megmondóember álláspontjára, általában megvizsgálom, milyen kapcsolati hálóban mozog az illető, kik azok, akik örülnek a sikerének, hogyan bánik az emberekkel maga körül, és legfőképpen: hogyan viszonyul a hitemhez, közösségemhez, értékrendszeremhez, a személyekhez, akiket tisztelek?
    És ha már a bibliai alapoknál tartunk, örökös érvényűnek kell lennie a létezésünkben annak, hogy bárki is vezeti az országot, a mi személyes életünk vezetője Jézus Kirsztus. Hívőként nem gondoskodó államban vagy gondoskodó elnökben bízunk, hanem abban, hogy aki tegnap felhozta ránk a napot, az holnap is megteszi, a gondviselőnk ő, nem vezetőktől várjuk az életünkben felmerülő problémák megoldását. Ez persze nem változtat a tényen, hogy egy alkalmatlan elitréteg hatalommal való felruházása igencsak képes megszaporítani életünk problémáit, ám ezt elkerülendő van, amit magunk is megtehetünk!

A 2. Mózes 22:7 törvény

Hívőként mindenkori feladatunk, hogy áldjuk a nemzetünk elsőit, imáinkkal kísérjük őket, bárhová is mennek, bölcsességet és látást kérjünk számunkra Istentől, hogy az ország számára legjobb döntéseket hozzák. Ez bizony akkor is így van, ha az ül Batthyány székébe, akire nem szavaztunk!
    Mindig elborzaszt, mikor látom, hogy egyesek micsoda stílust engednek meg maguknak vezetőkkel szemben az interneten – keresztényként (és egyáltalán, kulturált emberekként) ez számunkra egyáltalán nem pálya. A város jóléte a mi jólétünk, amiért pedig a parlament felel, mely felé tisztelettel tartozunk, még akkor is, ha esetleg megvan róla a magunk véleménye.
    A legfontosabb: hogyan viszonyulnak a tagjai az örökkévaló értékekhez? Szabadon gyakorolhatom, amiben hiszek? Ha a vezetés a hitünket, lelkiismeretünket bántó rendelkezéseket hoz, kötelességünk az erkölcsi ellentartás. Reméljük, erre nem lesz majd sokszor szükség – de ha igen, tesszük, ami a dolgunk. Addig viszont, ebben a választások után is felfűtött társadalomban van egy másik, nagyon fontos feladatunk is: a békességre igyekvés. Békét, nagyvonalúságot, kedvességet kell vetnünk a nemzetünkbe. Itt az ideje rendbe hozni az emberi kapcsolatokat, hiszen ha nem is ugyan arra szavaztunk, attól még nem egymás ellenségei, hanem egymás honfitársai vagyunk. Magyarország a közös otthonunk, és kivétel nélkül felelősséggel tartozunk érte.